07. Mint egy pillangó

Sziasztok! :) Most nagyon belelendültem és hoztam az új részt, amiben van egy kis ugrás az időben. Én nagyon szerettem írni ezt a részt, valamint felbukkan benne egy új, fontos szereplő is. :)
Remélem mindenki jól van, annak ellenére is, hogy holnap iskola. Nézzétek a jó oldalát, végre tavasz van! ^^
Jó olvasást!
xoxo, Kikiih


Egy bögre tea társaságában lapozgattam a megrendelések listáját, hogy mit adtunk már át, és mi vár még a szertárban. Rutinellenőrzés, csak gyorsan át kell futni a dolgokat, de engem mindig érdekelt, hogy ki mit rendelt meg.
Odakint csendesen szállingózott a hó, de idebent kellemes meleg volt a fűtésnek köszönhetően. Jennette a raktárszobában pakolászott, állítása szerint rendet rakott, de ezt minden héten elhatározza, aztán végül inkább iszik egy kávét.
A kis csengő megszólalt így automatikusan odakaptam a fejem. A megjelenő személy látványától hihetetlen mértékű boldogság áradt szét a testemben, majdnem fel is sikítottam, annyira megörültem neki.
- Tiffany! - kiáltottam boldogan és azonnal a húgom elé siettem.
Tif széles mosollyal kitárta a karjait és szorosan megöleltük egymást. Már vagy két hete nem láttam a húgom, ami nálunk nagyon hosszú idő.
Igazából az emberek általában azt hiszik, hogy Tiffany az idősebb, pedig nem. Az viszont tény, hogy sokkal érettebb, mint amikor én voltam annyi idős.
Hosszú fekete haja van, ami mindig egyenesen omlik le a vállára. Már itt az első pont amiben különbözünk, hisz engem hullámokkal áldott meg a sor, neki pedig mindig patinás rendben vannak a hajszálai. Kicsit erősebb sminket használ, igyekszik kiemelni az adottságait. Eleve magas termetű, ehhez magassarkú cipőket is hord, testtartás a pedig olyan egyenes, hogy néha félek álltában eltörik a gerince. Elegáns ruhákat hord, szintén azért, hogy komoly látszatot keltsen. Talán kissé ijesztőnek is tűnhet ez valakinek, de aki ismeri a húgomat az tudja, hogy egy csupa szív lány, aki bármikor kiáll a szeretteiért. Széles mosolyától a legtöbb fiú elolvad, de ő már két éve kitart a barátja mellett. Rendes srác, párszor találkoztam vele, nincs bajunk egymással. Persze csak addig amíg nem töri össze Tiffany szívét.
Tiff azt hiszem tizenhárom éves kora óta tudja, hogy ügyvéd akar lenni. Ez azért vicces, mert én tizenhárom évesen cukorkagyárban akartam dolgozni. Igen, itt is látszik, hogy sokkal lazább személyiség vagyok, mint ő. Én lazábban veszem a dolgokat, míg ő teljesen maximalista és ambiciózus.
Leültünk a kis kanapéra és egyszerre kezdtünk egy beszélni, hiszen annyi mindent kellett bepótolni.
- Hogy állsz az érettségivel? - érdeklődtem.
- Ne is mond – sóhajtott fáradtan. - Még mindenki szerint van egy csomó idő, nem kell görcsölni, de én kevésnek érzem.
- Már harmadikban elkezdted kidolgozni a töritételeket – emlékeztem vissza.
- Másodikban kellett volna – rázta a fejét csalódottan.
- Ne csináld már – böktem meg egy kicsit nevetve. - Mennyi hülye megcsinálta. Pont neked ne menne?
- Igaz – bólintott. - Te is leérettségiztél.
- Hé – sértődtem meg. - Ez gonosz volt. És alacsony labda.
- Muszáj volt – vigyorgott.
- És anyáékkal mi a helyzet? - érdeklődtem. Pár hónapja Anya visszaköltözött, mert elvileg Apa nem akarta, hogy vegyen egy új telket vagy mi, mert így is rossz helyzetben volt anyagilag. Aha, hogy ebből mennyi igaz és mennyi nem azt nem tudjuk.
- Nem tudom – vallotta be. - Előttem nem mutatnak semmit, de egyszer sem vesztek még össze, folyton mosolyognak. Szerintem együtt vannak.
- Az jó – erőltettem fel egy mosolyt.
- Miért nem örülsz jobban?
- Mert... Nem tudok nem haragudni Anyára. Szeretem meg minden, de a tüske mindig ott marad. Egyedül hagyta Apát két kislánnyal, és örültünk ha hetente egyszer beszéltünk vele telefonon.
- Próbáld meg a jó oldalát látni – simította meg a karom. - Nem leszünk többé csonka család.
- Ti már nem – bólintottam. - De én már nem megyek vissza.
- Sejtettem – húzta el a száját csalódottan.
- Tiff, tudod, hogy ez nem miattad van – vettem át a vigasztaló szerepét. - Egyszerűen csak nem vagyok elég erős.
- Hát jó. Akkor ma nálad alszok – döntötte el, én pedig elnevettem magam. Tiffany gyakran hozott ilyen döntéseket.
Megvárta a munkaidőm végét, majd vidáman, karjainkat összefonva vonultunk végig az utcákon. A rossz testvéri viszony fogalmat mi nem ismerjük, a mi kötelékünk mindig valami különleges volt, amire szükségünk van. Ami nélkül nem tudnánk élni.
Tiffany már jól kiismerte magát a házamban, úgy mászkált benne, mintha ő is itt élne. Kérdés nélkül kivett bármit a hűtőmből, elterült a kanapén, dögönyözte a kutyámat. És én egy percig nem tudtam haragudni ezért.
Ha már kutya, Emy imádja Tiffany-t és ez fordítva is így van. Akárhányszor csak nálunk van nem hagyja békén, néha úgy kell lerángatni róla.
- Éhes vagyok – nyögte Tiffany, hasán Emy ácsorgott kicsit szerencsétlenül, még le is csúszott volna, ha Tiff nem tartja.
- Tudod hol a konyha – nyomkodtam a távirányítót a fotelből.
- De annyira jól fekszem – nézett rám szomorúan.
- De annyira nem érdekel – válaszoltam a stílusában.
- Lééégyszi – pislogott rám.
- De akkor te húzol ágyneműt – forgattam meg a szemeimet, majd elindultam a konyhába.
Nem sok ötletem volt, hogy mit adhatnék neki, így a legegyszerűbb dolog, egy szendvics, mellett döntöttem. Éppen a zsömlét vajaztam, amikor a húgom kiabálni kezdett.
- Hil, csörög a telefonod!
- Ki az? - kérdeztem vissza a kést a mosogatóba dobva.
- Valami Zayn – olvasta le. - Felveszem.
- Ne! - kiáltottam kissé hisztérikusan és visszarohantam a nappaliba, de addigra ők már elkezdték a csevejt.
- Nem, Hilary húga vagyok. Tiffany. Te ki is vagy? Bővebben? Malik, aha. Mégis miért hívogatod a... - nem tudta befejezni, mert kergetni kezdtem. Kissé szaggatottan de tovább osztotta az észt. Erőt vettem magamon és ráugrottam, így mindketten a földre estünk, de egyikünknek sem lett baja, hála a puha padlószőnyegnek.
Elvettem Tiffany-tól a telefont, fél kezemmel pedig befogtam a száját.
- Szia Zayn! - szóltam bele vidáman.
- Hil! Hello. Mi történt a húgoddal?
- A húgom szimplán idióta.
- Az nyüszítés a háttérben? - kérdezte furán, gondolom Tiff sípolására értette, amit a befogott szája miatti nemtetszés válthatott ki. Továbbá még csapkodott is.
- Csak Emy – próbáltam kimagyarázni magam. - Hogy vagy?
- Megvagyok – mondta, míg én leszálltam Tiffany-ról. - Csak beszélgetni akartam, de azt hiszem nem éppen alkalmas az időpont...
- Dehogy is. Csak a húgom bezavart – legyintettem, nem is foglalkozva Tiff sértődött fejéről. - Nem futunk össze valamikor.
- Na igen, ezt is akartam kérdezni – nevetett fel kissé. - Holnap korábban végzek, mit szólnál ha eléd mennék?
- Benne vagyok – mentem bele azonnal. - De ha nem haragszol, most leraklak. Meg kell ölnöm a húgom.
- Csak okosan – röhögött, majd elköszönt és leraktuk.
Mérgesen néztem a húgomra, aki viszont ártatlanul pislogott, miközben Emy a nadrágja szárát ráncigálta.
- Mire volt ez jó? - tárta szét a karját.
- Micsoda? - Úgy viselkedett, mint egy angyal. Ah.
- Tudod mit, már megszoktam – legyintettem nevetve, majd lehajoltam és felvettem Emy-t a földről, hogy ne tegye tönkre Tiffany ruhatárát. - Mi lesz ma a TV-ben? - kérdeztem békülés céljából és így már Tiffany is tudta, hogy nincs harag.

A november gyorsan el telt, így észre se vettem, már a decembert tapostuk. A hó már ténylegesen megmaradt és nem csak az a fajta „egyszer lehullik, majd másnapra elolvad” dolog volt.  Nem, most már a téli csizmámat kellett elővennem, hogy ne ázzon át még a zoknim is, valamint egyre rétegesebben öltöztem, pedig eddig is hideg volt. Zayn egyre gyakrabban járt el hozzám a boltban, hamarosan pedig napi programmá vált, hogy eljött elém, vettünk valamit a pékségben, majd hazakísért. A házam előtt folyamatosan egyre többet beszélgettünk, hiába találkoztunk minden nap, nem fogytunk ki a szavakból. Hétvégéken is rendszeresen összefutottunk, hisz a srácok hivatalosan is befogadták, így minden vasárnap ment velük focizni. Kétségkívül megtalálta a helyét.
Szép lassan elérkezett a karácsony, így mindenki kicsit visszavonult. Én pár napra hazatértem és elviseltem anyámat. Zayn visszament Londonba az ünnepekre, így interneten tartottuk a kapcsolatot, de ott is ritkábban hisz ilyenkor a család az első. A fiúk szintén ünnepeltek, azonban a szilvesztert együtt töltöttük Patric házibulijában, ahol is hivatalossá vált: Alyson és Mark egy pár.
Amikor minden lezajlott Alyson-nal eslő dolgunk volt eltölteni egy csajos napot, ahol részletesen elmesélte, hogy hogyan is jöttek össze Mark-al.
- Úú – kezdte mosolyogva. - Kicist nyálas de izé. Szóval csak úgy sétáltunk és elmentünk a tóhoz, onnan feljebb pedig a folyóhoz, onnan pedig a hídra – születésem óta itt élek, de azért Alyson felvázolta nekem, hogy miképp jutok el a Szerelmesek hídjához. Betudtam az izgatottságának és nem vettek magamra. - Észre se vettem, igazából, hogy ott vagyunk, nem is tulajdonítottam neki semmit. De aztán... Hú, egyszer csak megcsókolt. Totál ledöbbentem, de persze visszacsókoltam. És jaj, olyan boldog vagyok.
Akaratlanul is folyamatosan mosolyogtam. Alyson alapból vidám lány, de most annyira boldog volt, mintha minden álma valóra vált volna. Illetve.... Azt hiszem minden álma valóra vált.
- Annyira örülök nektek – húztam magamhoz és szorosan megöleltem.
- Te hiszel a legendában? - kérdezte, miután szétváltunk.
- A hidasban? - vontam fel kérdőn a szemöldököm. Alyson vadul bólogatott.
Azt mondják, hogyha valaki megcsókol a Szerelmesek hídján akkor örökké együtt maradtok. Tapasztalattal nem rendelkezem, és nem is nagyon meséltek róla eddig, így nem tudom. Nem igazán hiszek az ilyenekben. Miféle befolyása lehetne egy hídnak a kapcsolatomban? De Alyson-nak nem mertem mit mondani.
- A ti esetetekben biztosan – bólintottam, remélve, hogy megelégszik a válasszal. Megelégedett. Ezt onnan tudtam, hogy nemes egyszerűséggel rám ugrott, így elterültünk az ágyán.
- És mi a helyzet Zayn-nel? - kérdezte kis idő után, mert még háromszor átbeszéltük, hogy ez mennyire jó meg ilyenek. Ha rápörgünk egy témára akkor addig vesézzük ki amíg meg nem unjuk. És ez elég hosszú idő, de ettől vagyunk lányok.
- Holnap találkozunk – feleltem mosolyogva és már a tudattól is boldog voltam. - Olyan rég láttam.
- Hidd el, nem változott semmit – nevetett kedvesen.
- Nagyon remélem – mosolyogtam, majd elgondolkodtam. Mi van ha változott valamit a külseje? Hülye, pár hét alatt csak nem plasztikáztatta át magát!
- Mit érzel iránta? - tette fel a kérdést hirtelen.
- Hogy? - lepődtem meg.
- Zayn iránt. Hogyan gondolsz rá?
- Hát – fogtam az ujjaim közé egy hajtincset és tekergetni kezdtem. - Pár hónapja ismerem, de kedvelem. Nagyon. Őszinte, vicces és jó vele beszélgetni. De tényleg. Minden nap beszélgetünk munkából hazajövet, gyakran még este Facebook-on is. Ó, és minden este küld „Jó éjszakát!” SMS-t. Olyan rendes és... - gondolkodtam folyamatosan mosolyogva.
- Szeretnél többet, ugye? - pislogott a nagy őzikeszemeivel.
Elgondolkodtam. Szeretnék többet? Végre itt egy srác, akivel szinte az első pillanattól fogva megértjük egymást, aki rendes. Ha hozzám ér hevesebben ver a szívem, ha megöleljük egymást nem akarom elengedni.
- El tudnám képzelni – feleltem diplomatikusan. - De mi van, ha ő nem így van ezzel?
- Miért ne lenne így vele? Egy meleg srác is járt veled, akkor Zayn miért ne? - nevetett, majd kétségbeesett. - Ugye Zayn nem meleg??
- Nem tudok róla – nevettem. - Sőt, egyszer amikor nála voltam Louis, a lakótársa elkezdett magyarázni valami csajról meg Zayn volt barátnőjéről, akit fél éve dobott. Szóval nem meleg.
- Hogy megjegyezted – vigyorgott.
- Fontos információ – köhintettem majd a körmeimre pillantottam, hogy leplezzem a zavaromat. Hmm... Le kéne már mosni a lakkom és feltenni egy újat.
Ilyen fontos dolgokra rájöve Alyson-nal rögtön nekiláttunk rendbe hozni a külsőnket, amit mostanában úgy elhanyagoltunk. Szóval körmöt festettünk, magazinokban nézegettünk ruhákat, valamint Alyson kipróbálta, hogy ki akar próbálni valami hajpakolást, amit a neten talált. Utánanéztünk, bár nekem nem voltak jó előnézetem, de Alyson ragaszkodott hozzá. Így történt, hogy tojást kevertünk össze mézzel és valami olajjal. Nekem végképp nem tetszett, de az oldal szerint ilyen állagúnak kell lenni, így Alyson végképp rendíthetetlen volt. Én alapból nem kívántam felkenni a hajamra azt az izét, Alyson viszont ragaszkodott hozzá. A felkenéssel még nem volt baj, csak a kimosásával. Szerintem az egész becsapás és az a célja, hogy alaposabban mosd meg a hajad, ez semmit nem tesz hozzá.
Így telt el ez nap, aztán jött az amire már olyan régóta vártam. Zayn-nel megbeszéltük, hogy a tónál találkozunk a szokásos padnál. Izgatottan dobáltam össze a táskámba a szükséges dolgaimat, majd felöltöztem és indulhattam is. Előszedtem a fülhallgatómat, majd elindítottam John Newman Losing Sleep című számát, majd véletlen lejátszásra kapcsoltam, hogy a többi szám majd meglepetésszerűen csendüljön fel a fülemben.
Mosolyogva sétáltam, lépteimet akaratlanul is megszaporáztam, így féltem, hogy megint túl korán érek oda. Kontrolláltam magam, de pár perccel később már megint loholtam.
Mindezek ellenére Zayn ért oda előbb. Csak hátulról láttam, de tudtam, hogy ő az. Kikaptam a fülhallgatókat és futólépésben tettem meg a maradék pár métert.
- Hahó! - kiáltottam vidáman, mire Zayn megfordult. Ahogy meglátott rögtön elmosolyodott én pedig megtettem azt a pár lépést ami elválasztott minket.
- Hello – köszöntött folyamatosan vigyorogva, majd széttárta a karját én pedig automatikusan megöleltem. Szorosan tartotta a karjait a derekam körül, míg én a nyakába kapaszkodtam, és a vállára hajtva a fejem szívtam be az illatát. Hiányzott.
- Olyan jó újra látni téged – toltam el magamtól kissé mosolyogva.
- Hát még téged – nevetett fel. - A hangod is sokkal szebb így, mint a telefonba – bókolt, mire én kissé elpirultam.
- Leülünk? - böktem a padra.
- Persze – engedett el, majd a derekamon tartva a tenyerét odasétáltunk és leültünk, kissé féloldalasan, hogy lássuk egymást.
Barna szemei vidáman csillogtak, szája szélében folyamatosan jelen voltak a nevetőráncok.
Haja tökéletesen volt felzselézve, mint mindig a szőke tincs kissé hullámosan jelent meg a többi között. Teljesen elvarázsolt, mint mindig.
- Hogyan teltek az ünnepek? - kérdeztem érdeklődve, holott már vagy ezerszer átbeszéltük, igaz élőben teljesen más volt, néhány olyan részletet is elmeséltünk, amit eddig még nem tettük meg. Alig akartam elhinni a szilveszteri sztorikat – Louis megint kitett magáért –, de aztán én is megkaptam, hogy a miénk se volt semmi, mert a srácok meséltek egy-két dolgot. Hé, szóval már besúgói is vannak?
Hiába próbáltam tagadni, tudta, hogy mik történtek, bár én kibírtam volna, ha tudatlan marad.
- Na jó, ezért megkeresem Louis-t – nevettem, mert nem bírt leakadni a témáról, hogy lehánytam Brad-et.
- Meg ne próbáld!
- Már nincs mit tenni – tártam szét a karom és elnevettem magam.
- Hazudni fog – biztosított előre.
- Majd kiderül – vigyorogtam.
Még egy darabig próbált lebeszélni a dologról, de nem tud megakadályozni. Inkább előszedtem a táskámat és kotorászni kezdtem.
- Tudom, hogy nem beszéltük meg, vagy ilyesmi – magyaráztam. - De szerintem az ilyet nem is kell megbeszélni. Nem nagy dolog, de azért boldog karácsonyt utólag is! - nyújtottam át neki az ajándékot.
- De aranyos vagy – mosolyodott el, miközben átvette. - Én is hoztam neked valamit – mondta, én pedig őszintén meglepődtem.
A kabátja belsőzsebében kezdett kotorászni, majd egy kicsi, hosszúkás, becsomagolt dobozt vett elő. Átadta, majd egyszerre kezdtük el kinyitni. A csomagolópapírt gyorsan a táskámba nyomtam, mondván majd később kidobom. Izgatottan nyitottam fel a kis dobozt. Egy gyönyörű barnás nyaklánc volt benne, egy pillangós medállal, ami mellett egy pici kulcs volt. Nem bírtam levenni róla a szemem, eszméletlen szép volt.
- Inferno? - kérdezte Zayn meglepve, kibontva az ő ajándékát. Felkaptam a fejem és kíváncsian figyeltem a reakcióját.
- Remélem, hogy már alapból megvolt és még vagy három embertől megkaptam – mondtam ironikusan, hisz tudom, hogy ez mostanában igen népszerű könyv, de csak azután jöttem rá miután megvettem.
- Nem, tényleg nincs még meg – mondta és egy őszinte mosoly ült az arcán.
- Tényleg? - örültem meg.
- Tényleg. Nagyon köszönöm – mondta, majd közelebb hajolt hozzám és kaptam egy puszit az arcomra. - Hogy tetszik? - nézett le a nyakláncra, a homlokát pedig kényelmesen az enyémnek döntötte. Meleg leheletét éreztem az ajkaimon, amitől olyan furcsa bizsergés járta át a testem.
- Nagyon szép – mosolyogtam és óvatosan megsimítottam a medált. - Felrakod?
- Persze – mondta rögtön én pedig eltávolodtam tőle és gyorsan leboncoltam magamról a hatalmas sálam, majd a kabátomat szedtem szét.
- Hű – nézett merengve. - Egy csaj sem kezdett el még ilyen gyorsan vetkőzni egy ajándék miatt.
- Kuss! - nevettem el magam, majd kivette a dobozból a láncomat, így én megfordultam.
Eltűrte a hajamat, majd karjaival előre nyúlt és hátul összehúzta a két végét. Kicsit bajlódott a kapoccsal, de néhány pillanat múlva már éreztem ahogy a hideg medál a bőrömhöz ér. Mosolyogva néztem le rá, majd éreztem, ahogyan Zayn egy puszit nyom a nyakam hátuljára, amitől megremegett a gyomrom.
Kezeivel átkarolta a derekamat, majd a kabátomat kezdte igazgatni.
- Vedd vissza rendesen, meg fogsz fázni – szidott le közben pedig elintézte az egészet.
- Bocsi apu – pislogtam ártatlanul, mire elnevette magát.
- Ahogy megláttam tudtam, hogy meg kell vennem neked – utalt a nyakláncra, miközben egy kicsit jobban húzott magához.
- Igazán? - lepett meg ismét.
- Olyan vagy, mint egy pillangó – támasztotta meg az állát a vállamon.
- Ez most bók vagy sértés? - bizonytalanodtam el.
- Mi a sértő abban, ha valakit egy pillangóhoz hasonlítanak? - nevetett.
- Igazad van. - A pillangók aranyosak. - De várj... Miért is hasonlítok én egy pillangóra?
- Mert számomra olyan vagy – adta meg a számára logikus magyarázatot.
- Jó, de miért? - faggattam.
- Az maradjon az én titkom – felelte titokzatosan, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Arcát az enyémhez nyomta és puha ajkaival nyomott rá egy puszit. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy az első hópehely a hajamra essen és kövesse őt a többi. Csak mi voltunk ketten, a csend. Olyan közel volt hozzám, hogy szinte éreztem a hátamon a szívének dobogását, lehelete simogatta a bőrömet, hangja megmelengette a szívemet, amikor valami teljesen általános témáról kezdtünk el beszélgetni. Ha lehetőségem lett volna akár életem végéig is ott maradtam volna.