03. Randi?

Sziasztok! :) Siettem az új résszel, ahogy csak tudtam, remélem, hogy meg lesztek vele elégedve. :) Szeretném megköszönni a feliratkozásokat és a kommeneteket, nagyon sokat jelent, tényleg köszönöm. <3
Jó olvasást! <3

xoxo, Kikiih

Szombat délelőtt Alyson átjött hozzám, de én úgy rohangáltam fel-le, mint egy mérgezett egér. Ő csak a

kanapén ülve próbálta összerakni a hadarásomból, hogy mi is a helyzet. Ez azért se volt könnyű feladat, mert mint mondtam, fel alá rohangáltam, így ahogy futkároztam a szobák között valamit jól hallott, valamit viszont kevésbé.
- Na jó - húzott magához és leültetett magával szemben a kanapéra. - Most magyarázz el mindent. Mi van Zayn-nel?
- Alyson, mindjárt, de még csak a fél szemem van kifestve - magyaráztam, és a jobb szememre mutattam, amire már feltettem egy enyhén füstös sminket. Nem túl feltűnő, de szép. Persze csak akkor, ha mindkét szemem ki van festve, mert így olyan mintha valami furcsa betegségem lenne.
- Nem érdekel - legyintett. - Magyarázd már el, hogy mi bajod van!
- Oké - fújtam ki a levegőt. - Randim van Zaynnel. Illetve azt, hiszem nem biztos...
- Ú, ez tök jó - csillantak fel rögtön a szemei, de aztán átgondolta a mondandóm második részét. - Várj. Izé. Mi az, hogy nem biztos?
- Hát... Az, hogy nem tudom, hogy ez randi-e.
- Hogy lehet nem tudni ezt? - ráncolta a szemöldökét.
- Oké. Akkor az elejétől - kezdtem bele ismét, csak most elmagyaráztam neki a könyvesboltos sztorit, meg az utat hazafelé, valamint az egész beszélgetést.
- És akkor most nem tudod eldönteni, hogy ez randi-e vagy sem - bólogatott, ezek szerint leesett neki a dolog.
- Igen - sóhajtottam.
- Szerintem ne foglalkozz ezzel - tanácsolta. - A lényeg, hogy találkoztok. Szóval nyomás készülődni - csapta össze a tenyereit.
- Oké - pattantam fel lelkesen. - Akkor segítesz kiválasztani a ruhámat?
- Persze, de Hil... Előbb talán a szemedet kéne megcsinálni...
- Basszus, tényleg - csaptam a homlokomra. - Á, siessünk.
Amíg én befejeztem a sminkemet, Alyson kiválogatott nekem egy csomó variációt. (Az egész szekrényemet kipakolta, komolyan még nyári szoknyákat is vett elő!) Végül egy fekete leggingsre esett a választásom, bézs színű inggel és fekete, magassarkú bokacsizmával. Ékszereknek egy hosszú nyakláncot vettem fel, egy gyűrűt, és felvettem az egyik kedvenc karórámat. A két masnis fülbevalómat bent hagytam, hosszú hajamat pedig befontuk és a bal vállamon átdobtam.
- Jó leszek így? - álltam meg előtte, immáron teljes harci díszben.
- Igen - mért végig. - Zayn el lesz ájulva.
- Azt azért nem - ráztam meg a fejem mosolyogva, Alyson kedvességén.
Alyson hamarosan lelépett, így én egyedül maradtam. Szerettem is, meg nem is egyedül lakni. A családom csak néhány utcával lakott lejjebb, de én gyakran egyedül éreztem magam. Haza mégse mehettem, ha már egyszer elintéztem, hogy egyedül éljek. Így elég sok időt töltök azóta a barátaimmal, hogy ne legyen üres a ház.
A kanapén ülve Emy beleugrott az ölembe, mintha csak hallotta volna a gondolataimat. Hisz sose vagyok egyedül, mert ő nem hagyja. Mosolyogva játszani kezdtem vele, elfeküdt a kanapén és én simogatni kezdtem a hasát. Rágcsálta az ujjaimat, ami már egyre jobban fáj, mert a fogai is erősödnek.
Teljesen megfeledkeztem az időről, így arra eszméltem fel, hogy csengetnek. Emy azonnal abbahagyta a mocorgást és egy pillanatra megállt. Az ajtóhoz rohant és kicsi karmaival kapirgálni kezdte a mahagóni faburkolatot.
- Hé, még tönkreteszed - kapta el gyorsan és magamhoz öleltem fél kézzel, a másikkal elfordítottam a kulcsot a zárban.
- Szia...sztok! - mosolygott ránk Zayn.
Szokásosan mesésen festett. Haja fel volt zselézve, tökéletesen megvillantva benne a szőke tincsét. Alapból furcsának találom, ha egy pasi festi a haját, de ez kivételesen jól állt neki.
Fekete kabátjának cipzárja nem volt összehúzva, ezzel megmutatva hokis pulóverét. Sötétkék farmerja jól harmonizált fehér edzőcipőjével.
- Hello! - eresztettem el egy széles mosolyt, és belül azért imádkozzam, hogy inkább egy modellre hasonlítsak, mint egy idiótára. - Gyere be, lerakom a kutyát és indulhatunk - invitáltam beljebb.
- Oké - felelte lazán és zsebre tett kézzel beljebb sétált, miközben szétnézett a házban.
A tappancsaira helyeztem a kiskutyámat és kiegyenesedtem.
- Emy, helyedre - tapsoltam egyet, Emy pedig kissé rázva a hátsó felét, elindult a meleg fekhelyéhez. - Mint egy rossz prosti - ráztam meg a fejem nevetve.
- Ne mondj már ilyet - nevetett fel. - Aranyos.
- Van kutyád egyébként? - érdeklődtem, miközben előkerestem a dobozos kutyakaját.
- Otthon volt - felelte. - Bár az ilyen közös családi kutya volt, amint nem hozhattam magammal.
- Értem - szórtam ki egy tálba egy kis adagot és a pokróc mellé helyeztem. - Akkor indulhatunk?
- Persze - mosolygott.
Levettem a sálam a fogasról, majd a kabátomért nyúltam, ami viszont nem volt ott. Zayn készségesen elvette és tartotta, hogy könnyebb legyen belebújnom.
- Köszönöm - mosolyodtam el zavaromban.
- Ugyan - legyintett.
Kitártam az ajtót, majd be is zártam magunk után. A kaput sose zárom be, csak estére. Kis város, egy légy nem szökik be a házakba. Halkan sétáltunk egymás mellett, majd elgondolkodtam. Mégis mi érdekes lehet Rosalandben?
- Mit szeretnél megnézni először? - érdeklődtem udvariasan.
- Amit érdemes - vonta meg a vállát.
- Akkor menjünk a buszmegállóba és megmutatom a szomszéd várost - feleltem kapásból, mire elnevette magát.
- Miért utálod ennyire Roselandet?
- Nem utálom, csak... unom - magyaráztam.
- De én még alig láttam belőle valamit - érvelt. - Szóval teljesen rád vagyok utalva. Irányíts - mondta, mire elnevettem magam.
- Akkor elviszlek három kisebb parkba, megmutatom a főteret, onnan elsétálunk a sétányhoz és végül megmutatom a tavat.
- Rád bízom - mosolyodott el, nekem pedig kissé liftezni kezdett a gyomrom.
Csak úgy repült az idő Zayn-nel. Beszélgettünk, nevettünk, cukkoltuk egymást. Nagyon jó társaság, érti a humorom, kedves. De még mindig van benne valami titokzatosság. Valami, amit nem lehet megfejteni. Olyannyira, hogy fogalmam sincs, mi lehet az a dolog. Közvetlen és jó fej. De mégis érzek valamit ami... Akárhogy is erőlködök nem tudom.
- Miért van az, hogy bármerre járok beleütközök egy táblába, amire rá van, hogy rózsa?
- Mert ez Roseland - adtam meg a számomra logikus választ.
- Úgy látszik, hogy nagyon komolyan veszitek a rózsák szeretetét.
- A polgármester lányát Rose-nak hívják - vigyorogtam.
- Viccelsz - legyintett lemondóan.
- Bárcsak.
- Tényleg? - kerekedtek el kissé a szemei.
- Tényleg - nevettem fel.
- Komoly - állapította meg.
- Olyasmi - bólogattam, majd kiszúrtam végre a tavat. - És, íme a Rose-tó!
Már csak néhány lépést kellett megtennünk és megjelent előttünk a kedvenc helyem Roselanden. Nem túl kicsi, de nem is hatalmas. Pont jó. Nyáron lehet benne fürdeni, télen ha kellően befagy akkor pedig korcsolyázni. Hatalmas a terület körülötte, padokkal és egyéb díszítőelemekkel.
- Szép - mondta Zayn.
- Eddig mindenre ezt mondtad - nevettem fel.
- Mert tényleg mindegyik szép - mondta, míg még mindig sétáltunk. - Bár talán ez tetszik a legjobban.
- Tényleg? - lepődtem meg kissé.
- Aha. Olyan nyugodt. Békés és szép. Kissé titokzatos...
- Ez a kedvencem - vallottam be.
- Még egy ok - vigyorgott rám, mire elpirultam.
Közelebb sétáltunk és egészen a tó partjáig jutottunk, ahol megálltunk és csendben figyeltük a vizet. Ma már nem volt olyan hideg, a hó is elolvadt. A tó sem volt befagyva, bár a szélén itt-ott halvány jégréteg jelen volt.
- Tudod... - szólaltam meg. - Ha szomorú vagyok, vagy megbántottak... Mindig ide jövök ki. Csak ülök a parton és nézem a vizet. Minden olyan nyugodt és szabad...
- Mint valami nyálas romantikus filmben - nevette el magát.
- Jól van, hagyjál már - csaptam rá a karjára nevetve.
- Leülünk? - kérdezte a tőlünk nem túl messze lévő padra bökve.
- Persze - egyeztem bele és egyszerre kezdtünk el arra sétálni.
Igyekeztem minél gyorsabban leülni, hogy ne nekem kelljen igazodni. Sose tudtam, hogy milyen távolságba kéne leülnöm, meg hasonlók.
Szerencsémre Zayn pont úgy ült le, hogy ne legyen kényelmetlen. Nem volt túl messze, sem túl közel.
- Nyáron sokan vannak itt?
- Inkább csak júliusban - feleltem. - Június, augusztus nyugisabb.
- Tetszik ez a hely.
- Mármint a tó vagy Roseland?
- Roseland - válaszolta, a tó vizének figyelése közben. - Nem olyan vidék, hogy tyúkok vannak a szomszéd kertjében, de mégis olyan friss a levegő. Kedvelem az ilyet.
- Sokan inkább próbálnának kiszabadulni innen - feleltem, de a mondat végénél kicsit elhalt a hangom, mert Zayn térde hozzáért az enyémhez. Egyszerre húztuk el.
- Nem értem miért - mondta, mintha mi sem történt volna. - Mindenki Londonba akar menni, közben egyáltalán nem olyan nagy szám.
- Miért? - kérdeztem egy pillanatra felé fordítva az arcom. Még mindig mereven a vizet bámulva.
- Nagy és zsúfolt. Néha úgy éreztem magam, mintha egy hangyabolyban élnék. Mindenki csak megy a saját feje után, mintha nem is gondolkodnának. Na meg két percenként meg kell állnom séta közben, mert ha nem akkor valami hülye turistának a képébe mászok bele, és belekerülök egy családi fotóalbumba. - Térde újra az enyémhez ért. Ismét elhúztuk.
- Egyszer voltam Londoban, hat éves voltam - meséltem. - Nem sokra emlékszem, de valamiért mindig vágytam oda. Kissé kitörni a csendből.
- Londonba mint tudsz, csak kitörni nem. Annyi ember van ott, és mindenki ezzel a céllal megy oda - beszéde közben térdünk ismét újra összeért. Ott hagytam. Ő is. - Pedig annyi nagyváros van még. Nem értem, hogy miért pont London. Mintha irányítva lennének az emberek vagy nem is tudom. Egyformák. És itt az elő példa. Eljöttem onnan, vidékre és máris mennyi mindenbe botlottam bele.
- Csak azért mert nem ismered még ezt a helyet - mondtam, de közben a testem belül égett a Zayn-nel való érintkezéstől. - Szerintem én is ugyanígy éreznék, ha Londonba mennék.
- Vannak már konkrét terveid Londonnal? - Tekintete, még mindig a vizet kémlelte, ahogyan az enyém is.
- Nagyon tervek - válaszoltam. - Most gyűjtöm a pénzt az egyetemre, aztán talán oda mennék főiskolára. De igazából, ha nem London akkor is valami nagyváros. Bár nem hiszem, hogy a szüleim azt akarnák, hogy nagyon messze lennék tőlük...
- De most is egyedül élsz nem? - kérdezte.
- Ja, nagy szabadság, pár utcával vagyok arrébb - nevettem fel. - Anyám hirtelen nagyon ragaszkodik hozzám, amióta visszatért a városba és felforgatott mindent.
- Hogy érted, hogy visszatért?
- Amikor gyerek voltam a szüleim elváltak - meséltem. - Hatalmas port kavart, hisz ez egy békés kisváros, a válás nem túl gyakori. Itt általában a szülők már az óvodában kiszűrik, hogy kivel akarják látni a gyereküket később. Igazából ez nem ilyen mindenki mindenkit ismer dolog. Közösségek vannak a városon belül, ők viszont nagyon ismerik egymást, meg ugye hírből mindenki neve felmerült már. A szüleimé pláne. Amikor megtudták, hogy Frank és Andrea Evans válnak, mindenki felkapta a fejét. És akkor terjengtek a pletykák, hogy megcsalás, vagyoni gondok esetleg gondok az anyóssal. Közben az egész annyi, hogy rengeteget veszekedtek és megpróbáltak megkímélni minket...
- Ez azért nem túl szép - állapította meg.
- Nem igazán - ráztam meg a fejem. - Pláne mivel így anya nélkül maradtam, mert elköltözött a szomszéd városba. Nagyon szeretem apámat, de azért kamaszkor anya nélkül eltölteni nem könnyű... Így, idősebb fejjel rengeteget köszönhetek apámnak, és nagyon hálás vagyok, amiért tizenhat évesen elviselt.
- Testvéred van? - érdeklődött.
- Van, egy húgom - feleltem. - Idén érettségizik.
- Az komoly - bólintott.
- És, te hogy állasz családi téren? - vettem át a kérdező szerepét.
- Egyke vagyok, a szüleim pedig együtt vannak - felelte. - Szóval teljesen unalmas életem van.
- Nem hiányzott soha egy testvér? - pislogtam rá. Zayn most először a beszélgetésünk óta rám emelte a tekintetét, szemében valami furcsa csillogott.
- De, nagyon - mondta. - Az összes barátomnak volt, én pedig mindig egyedül voltam... Nagyon hiányzik. Nincs aki meghallgat, nincs kivel együtt lenni...
- A barátok nem tudják pótolni? - húztam el a számat, mert én már nem emlékszem, hogy milyen az amikor az embernek milyen az, ha nincs testvére. Összesen három évet voltam egyedül.
- Nem hiszem - rázta meg a fejét. - Egy testvérrel mindige együtt vagy, de a barátoddal nem...
- Igaz - gondolkodtam el. - Alyson a legjobb barátnőm, de a húgommal mégis más a kapcsolatom. Néha kitépném a haját, de közben nagyon szeretem, mert... Mert a húgom, én pedig a nővére vagyok. A kötelességem, hogy megvédjem őt.
- Azt hiszem...
Néhány percig csendben ültünk és a vizet bámultam. Szerettem a társaságát, még csendben ücsörögni is élvezet volt mellette.
- Éhes vagyok - mondtam. - Nincs kedved elmenni a kávézóba?
- Dehogynem - mosolyodott rám szélesen.
Felpattantunk és hirtelen hiányolni kezdtem, hogy egy apró porcikájával sem ér hozzám, fogalmam sincs, hogy miért.
Visszamentünk a sétányon, majd egy kicsit rövidebb úton vezettem be a városközpontba, ahol a kedvenc kávézóm is megtalálható.
Ahogy beléptünk rögtön megcsapott a kávé jellegzetes illata. Az asztalok és a székek fehérek voltak, a parketta világosbarna, a falak pedig bézs színűek. Az egészet feldobta, hogy különböző festmények voltak feltéve, közöttük sok tájkép és csendélet.
- Hilary! - kiáltottak oda nekem, és bár felismertem a hangot ijedten kaptam oda a fejem. Patric, Brad és Mark.
- Sziasztok! - integettem vissza.
- Idejöttök? - kérdezte Mark.
Zayn kérdőn rám nézett, én pedig a fejem ráztam. Nem lenne tanácsos, nem akarom, hogy a srácok bármilyen rossz szót is szóljanak rá. Bár nem tudom miért tennék, a félelem azért mégis ott van.
- Megmondom nekik, hogy hanyagoljuk - fordultam Zany-hez.
- Dehogy is, nem kell - szabadkozott rögtön. - Menjünk oda, mondjuk bemutathatnál, ha gondolod. De ha esetleg nem akarsz...
- Igazából jó fejek... - mondtam és lopva feléjük kaptam. Mégis mit veszíthetünk? Ha bármi rossz szót szólnak, majd megverem őket. - Oké, menjünk - vettem fel egy mosolyt.
Odamentünk az asztalukhoz, és természetesen rögtön vidáman fogadtak minket. A kabátomat a székem hátuljára helyeztem, majd Brad felé fordultam.
- Brad, ő itt Zayn, Zayn Brad - intéztem el a bemutatkozást. - Ti már találkoztatok - böktem a másik kettőre.
- Hello - nyújtott kezet mosolyogva Brad Zayn-nek, aki pedig szintén kedves mosollyal megrázta azt.
- Honnan ismeritek egymást? - érdeklődött Mark. - Nem rémlik, hogy Hil mesélt volna rólad
- A napokban, költöztem ide - felelte a mellettem ülő Zayn. - A parkban futottam össze Hilary-vel és... Alyson ugye? - fordult felém, én pedig bólintottam. - Hilary-vel és Alyson-nal.
- A kutyám konkrétan letámadta - mosolyogtam.
- A dög? - vigyorgott Patric.
- Nem dög, tök jó fej - kelt a kutyám védelmébe Mark.
- Mindig harapdál - fintorgott Patric. - Valamiért nem csíp.
- És, hogy kerültél ide, Zayn? - váltott témát Brad. - Úgy értem Roseland-re.
- A szomszéd városban kaptam munkát, de itt egyszerűbben találtam lakhelyet.
- Hol dolgozol? - faggatta tovább Brad.
- Egy zeneboltban, a központ közelében... - kezdte mesélni, azonban Brad szürkéskék szemei felcsillantak.
- Zenélsz is?
- Persze, gitározok és zongorázok - felelte.
- Volt valaha bandád?
- Nem, inkább csak magamnak zenélgettem. - Kis félelmet láttam benne, amit nem csodálok. Ha a téma a zene vagy a zenélés, Brad visszafoghatatlan.
- Nekem egyszer majdnem volt - kezdte el a mesét, amit mi már annyiszor hallottunk, így csak hátradőltünk, és Zayn reakcióit figyeltük. - Csak egyedül voltam benne mindig, egy szál gitárral. Gondoltam, hogy Hil-t beveszem dobosnak, de egy csaj tré lett volna a bandában...
- Még mindig jobb lett volna, minthogy a mai napig egyedül vagy - szólt Patric.
- Á, már feloszlottunk - legyintett, mire elnevettük magunkat.
- Mi volt a nevetek? - kérdezte Zayn, látszólag komolyan, azonban a szája szélén ott voltak a nevetőráncai.
- Fuckin' Bunnys - mondta Brad, halál komolyan, mi pedig még jobban röhögni kezdtünk - Maradjatok már - szólt ránk.
Szerencséjére, pont akkor ért oda a pincér, így Zayn-nel leadtuk a rendelésünket, ami egy cappuccino-ból és egy hosszú kávéból állt.
- És ti honnan ismeritek egymást? - nézett Zayn a srácokra és rám.
És szinte egyszerre kezdték el ecsetelni a találkozásunk pillanatát, amikor a gimiben ebédnél Alyson ráborította az egyik csajra az ebédjét, látszólag véletlenül, miközben a dolog nagyon is szándékos volt.
Mivel engem szóhoz jutni se hagytak, holott én is részese voltam a sztorinak, úgy döntöttem, hogy kislisszolok a mosdóba. Diszkréten bocsánatot kértem, de nem is figyeltek rám, mivel Mark hatalmas átéléssel adta elő, a már több éves sztorit.
A kávézónak kicsinyke mosdója volt, csupán két fülkéje volt benne, viszont kivételesen tiszták voltak. Amint kijöttem a finom illatú, kagyló formájú szappannal kezet mostam, míg ellenőriztem magam a tükörben.
Az asztalunkon már ott pihent a meleg italom, de amint leültem feltűnt, hogy már teljesen más a téma és én hozzászólni sem tudok, így csak a tejhabot szedegetem le kiskanállal, és próbáltam beazonosítani a dolgokat, nem sok sikerrel.
A srácok nagyon jól összejöttek, hirtelen nem is értettem, hogy miért aggódtam. Elég szókimondóak és tudom, hogy jelezték volna, ha nem csípik Zayn-t. Ennek pont az ellenkezője történt, alig tudtunk elszakadni tőlük, összesen két órát töltöttünk el a kávézóban, pedig én csak sütizni akartam.
- Jó fej haverjaid vannak - állapította meg.
- Van bajuk... - nevettem el magam.
- Nem, tényleg bírtam őket - mondta.
- Akkor jó - mosolyogtam rá őszintén. - Azt hiszem ők is téged.
- Honnan tudod ilyen jól?
- Nem ülnek le bárkivel két órán keresztül beszélgetni - vontam meg a vállam.
És ez tényleg így volt. Azt hiszem Zayn-nek semmi baja nem lehet már a beilleszkedéssel. Ha valaki Patric-ék barátja, akkor mindenki barátja.