01. Roseland

Sziasztok! Nem bírtam ki, már ma hozni szerettem volna az első részt. Hihetetlenül hálás vagyok a prológushoz érkezett kommentekért és a feliratkozásokért is. Nagyon sokat jelent nekem, remélem meg lesztek elégedve az első fejezettel. :)
Jó olvasást, Kikiih


Emy, a virgonc kiskutyám boldogan futkározott a csúszós utakon, nem törődve a hideggel, és valószínűleg a
tappancsa se fagyott le. Alig egy éves rottweiler kölyök vidáman fedezte fel az eddig még nem látott természeti csodát, a havat. Mosolyogva figyeltem, miközben hullámos tincseimet egyre több fehér pötty borította be, de alig érkeztek meg, máris elolvadtak.
Megálltam egy fakerítéses, fehér falú, vörös tetős ház előtt. Roseland kis város, minden második ház így néz ki. A hatalmas kertben a fák ágai meztelenül néztek rám, a gyenge fűszálaknak éppen a teteje lógott ki a vékony hóréteg alól. Hirtelen egy foxi jelent meg, nagy ugatások közepette, rögtön két lábon állva támaszkodott a kerítésnek. Emy gyorsan eltanulta tőle ezt, és boldog ugatásba kezdve felvette ő is Trick, a foxi pózát. A nagy csaholás közepén megjelent vörösesbarna hajú barátnőm, akinek göndör tincsei vidáman lobogtak utána ahogy a lépcsőről ugrált lefelé.
- Havaziiik! - kiáltotta boldogan, hosszan elnyomva az i hangot.
- Vigyázz! - figyelmeztettem gyorsan, de már késő volt.
Alyson annyira boldog volt a hó megjelenésétől, hogy elfelejtette mivel is jár ez. Például azzal, hogy a lépcső a nedvességtől csúszni kezd, így figyelnie kellett volna, hogy hova lép. De Alyson hajlamos megfeledkezni az efféle dolgokról, különösen ha valami nagy boldogság éri. Vagyis tulajdonképpen, ő bárminek úgy tud örülni, mint valaki egy lottó telitalálatnak.
A lényeg az, hogy Alyson a fenekére pottyant, de látszólag nem bánta, nevetgélve feltápászkodott, majd rácsatolta pórázt az extázisban lévő foxira, és kulcsával bajlódva, de végül sikeresen kinyitotta a kaput.
- Szia! - ölelt meg szorosan, és én is majdnem kinyomtam belőle a szuszt, ahhoz képest, hogy tegnap találkoztunk utoljára.
- Mi újság? - kérdeztem megigazítva a sálamat.
- Semmi izgalmas - vonta meg a vállát. - Megfognád egy percre? - nyomta a kezembe Trick pórázát, majd terep zöld kabátja zsebéből kirángatott egy bézs kötött sapkát, aminek tetején két barna pompon helyezkedett el, közepén pedig egy mackó arca volt megformázva. Sokan nem értették Alyson stílusát szerény városunkban, de mit is várjunk az idős néniktől, valamint az ítélkező libáktól, akik egyébként mindig is irigykedtek rá. A háta közepéig érő vöröses haja tökéletesen kihangsúlyozza zöld íriszeit. Arcának vonalai lágyak, de mégis karakteresek, az orránál egy-két szeplő teszi szelíddé kinézetét. Sportos alkata van, hiszen egészen tizenhét éves koráig úszott, versenyszerűen, és rengeteg aranyérmet hozott haza. Stílusa laza, de mégis lányos. Kabátjának cipzárját lehúzta, így látszott alatta a szintén bézs színű kötött pulcsija, nyakát egy mintás sállal védte, aminek két vége a combjáig leért. Sötétkék farmert vett fel, hozzá barna bakanccsal, aminek oldalán apró, alig észrevehető szegecsek helyezkedtek el.
És ott sétáltam mellette én. Sötétbarna már-már fekete hajam a hátam közepéig ért. Sose voltam az egyszerűség híve, ezért az alját szőkére festettem, hogy legalább ettől tűnjek ki a tömegből, mert egyébként teljesen elvesznék benne. Talán még világoskék szemeim azok, amik felhívhatják az emberek figyelmét, de egyébként teljesen a 'lány a szomszédból' stílust képviselem. Hajammal ellentétben az öltözködésemben sosem kívántam felhívni magamra a figyelmet, mindig megmaradtam az egyszerűségnél. Kerültem a rikító körömlakkokat, a csilingelő bizsukat és minden effélét. Egy fekete szövetkabátot viseltem, sötétkék farmerrel és a térdem alá érő, magassarkú csizmával. Hajam hullámosan omlott a vállamra és szórakozottan figyeltem fel rá, hogy színe hasonlít a kutyám szőréhez. Lehet, hogy tudat alatt tényleg így gondoltam, de csak most figyeltem fel rá először.
- Tessék - nyújtottam neki vissza a pórázt, mire mosolyogva megköszönte.
- Annyira felhúzott tegnap Ms. Johns - kezdte el panaszolni. - Mindig túlpörgeti magát és ki volt borulva amiért nem bírtam kettő előtt rendbe tenni a paradicsomkonzerveket. - Alyson a város legnépszerűbb és egyben egyetlen szupermarketjében dolgozik, melynek főnöknője a hírhedten zsémbes Ms. Johns. Tipikus egyedül élő, macskás néni. - Tekintettel lehetne rá, hogy mindjárt karácsony.
- November eleje van - ráncoltam a szemöldököm.
- De már esik a hó - mutatott az égre. - Ez azt jelenti, hogy hamarosan karácsony.
- Azért mert idén előbb esett a hó, attól még nem jön gyorsabban a mikulás.
- Pedig jó lenne - sóhajtotta. - Úgy szeretem a karácsonyt.
- Most már én is - bólintottam és mosolyogva figyeltem az előttem tipegő kiskutyámat.
- Szüleid hivatalosan is újra együtt? - csillantak fel a szemei.
- Hát... Idén már nem kell két helyre menni karácsonykor. Nagyon remélem, hogy ez a bejelentése annak, hogy újra együtt vannak - meséltem reménytelien. - Emy, ne rángass már! - szóltam rá a kutyámra.
- Nem engedjük el őket? - kérdezte Alyson. - Múltkor is teljesen jól viselkedtek, sőt megugattak minket amikor körülnézés nélkül akartunk átkelni a zebrán.
- Nem, a túloldalon álló Patric-et és a kutyáját ugatták meg - világosítottam fel. - Egyébként szerintem elengedhetjük őket, senki nem jár erre. Pláne csak az összes vénasszonyt zavarná, akik elvonulnak, ha elkezd havazni - fintorodtam el Mrs. Vinslow gondolatára. Semmit nem ártottak nekik a kutyák, még az ürüléket is felszedjük utánuk, de őt csak azért is zavarja. De most mit csináljunk? Nekünk nincs férjünk akit lefárasszunk, sőt még barátunk sincs. Az ő kedvéért meg nem rakjuk ki a kutyákat az utcára, azért, hogy macskákat tartsunk, mert az csendes és bolyhos.
- Tiff mit szól hozzá? - érdeklődött. Tiffany az egyetlen testvérem. A húgom húsz éves, idén fog érettségizni. Három év van köztünk, így nem könnyű kiszámítani, hogy én már a huszonhármat taposom.
- Szerintem ő már félig tudja, hisz még anyával él. De vagy tényleg nem tudja teljesen, vagy csak nem árulja el - gondolkodtam. - Szerintem inkább az első.
- Ez olyan jó - mosolyodott el kedvesen.
- Te mit csinálsz karácsonykor? - kérdezte.
- Szenteste és huszonötödikén a szüleimnél leszek a bátyámmal. De huszonhatodikán elvileg Markal találkozok - mesélte izgatottan.
- Várj, akkor most már hivatalosan is jártok? - torpantam meg.
- Brad azt mondta, hogy Mark elvileg akkor akar magasabb szintre lépni - mesélte titokzatosan.
- Szorítok - mosolyogtam rá őszintén, és hogy ezt bebizonyítsam óvatosan megfogtam a kezét és megszorítottam.
- Köszi - vörösödött el.
Mosolyogva figyeltem a lassan hulló hópelyheket és hirtelen még a hideg sem zavart. Kutyáink vidáman rohangáltunk, tőlünk néhány méterre, de mindig hátra-hátra pillantgattak, hogy még megvagyunk-e. Megvoltunk.
- És te meg Patric? - pislogott felém.
- Kizárt dolog - ráztam meg a fejem nevetve. - Jó poén, de már kicsit unalmas.
Patric a legjobb fiúbarátom, és mindenki azzal zaklat minket, hogy össze kéne jönnünk. Ez számomra teljességgel lehetetlen, mert olyan mintha a nem létező bátyám lenne, és nincs gusztusom a bátyámmal járni.
- Oké, abbahagyom - biztosított.
- Mindig ezt mondod - nevettem el magam.
- Jó, de most tényleg.
- Ezt is mindig hozzáteszed.
- Tudom - nevetett fel ő is.
A beállt csendben szórakozottan figyeltem a rohangáló kutyáinkat és közben elgondolkodtam a baráti társaságunkon. Öten vagyunk benne, Alyson, Mark, Brad, Patric és én. A gimi eleje óta barátok vagyunk, hisz tulajdonképpen egymásra voltunk utalva. Minket Alysonnal mindig kiutáltak a lányok, szimplán azért, mert nem álltunk be a sorba. Ezek a lányok pedig felettébb hajtottak a srácokra, akik annyira kivoltak tőlük, hogy velünk kezdtek el lógni és a közös utálatból barátság lett. Kölcsönösen kihasználtuk egymás adottságait, így történt, hogy az összes buliban vagy fesztiválon csak megragadtuk a másikat, hogy játssza el egy kicsit, hogy járunk, mert le akartunk koptatni valakit. Ezen felül persze imádjuk egymást és azt hiszem az életem unalmas lenne nélkülük.
Mark magas, barna hajú focista srác. Általában a lányoknál csak ki kell ejteniük a focista szót, és máris ledobják a bugyijukat. Fogalmam sincs, de ez Mark-ot mindig csak vonzóbbá tette, az alapból dögös kinézete mellé. Sportolói karrierjét azóta se adta fel, hivatásos labdarugó Roseland csapatában, ami a vidék egyik legjobb futballcsapata. Az ujjaim képzeletben csuriban vannak, hogy egyszer a Chelsea menedzsere ellátogasson ide és felfedezze Markot, de az ujjaim már kezdenek zsibbadni.
Brad a srácok közül a legalacsonyabb, "csupán" 175 centi. Barna haja a gimnázium évei alatt végig katonás rendben, ugyan olyan szögben álltak az első évnyitótól egészen a ballagásunkig. Manapság már nem olyan szoros a barátsága a hajvasalóval és a zselével, így megkönnyebbült tincsei egyszerűen barna szemeibe hullnak. A másik két sráccal ellentétben ő sose volt az a sportos alkat, inkább a zenét részesítette előnyben. Minden délután a szobájában nyúzta a basszusgitárját, nekünk pedig nem volt szívűnk elmondani neki, hogy semmi érzéke a zenéhez, így havonta meg kellett hallgatnunk az új szerzeményeit, és támogatni az álmában, miszerint alakít egy rock együttest Fuckin' Bunnys néven. Hál' a jó égnek ez csak álom maradt, és Brad inkább Alysonnal egyetemben a város szupermarketjében dolgozik, hogy összeszedje a pénzt a főiskolára.
Patric, társaságunk utolsó fiú, és a lányok körében a legnépszerűbb tagja. Sötétbarna, már-már fekete haja kiemeli sötétkék szemeit, ami játékosan csillog amikor megvillantja azt a bizonyos mosolyt, ami lassan már Roseland turistalátványosságai közé tartozik. Legalábbis a lányoknál, hisz a srácok bevett szokása, hogy nyáron kiülnek a központba, vagy a tónál bandáznak, és csekkolják az idei "áldozatokat" egészen addig amíg apuci meg nem jelenik.
A nagy csendben egyszer csak kiértünk a Rose térre. Roseland igazán kreatív kisváros, szinte mindenhol megtalálható a rose/rózsa szó. Sárgarózsa utca, Rózsa köz, Rózsa kávézó... A kutyák már rég berohantak a térhez, azonban mi még a zebránál álltunk. Nem igazán zavart, hogy átrohantak, itt hétvégén körülbelül tíz autó halad el.
A tér teljesen üres volt, kivéve egy padot. Egy fekete hajú, kreolbőrű pasi ült rajta, fekete bőrkabátot viselt, sötét farmert és bakancsot. Még nem láttam soha. Lehet, hogy most költözött ide? De mégis ki költözne Roselandre?
Lehajtott fejjel ült, füléből fehér fülhallgató lógott ki. Már pont arra gondoltam, hogy inkább el kéne menni a mondjuk a tó felé, biztos szép lehet befagyva. Nem nagyon akartam megzavarni egy idegent errefelé, különösen, hogy olyan furcsa kisugárzása volt. Nem tudtam eldönteni, hogy szimpatikus-e vagy sem. Azonban a lelépés terve meghiúsult, mert Emy óvatosan elkezdte szagolgatni a bakancsát, amire rögtön felkapta a fejét. Ez a baj a kiskutyákkal, mindenkiben bíznak, mindenkivel aranyosak.
Ez az ember vagy lerúgja magáról a kiskutyát vagy...
Először kicsit megijedt, nem csoda, hisz egyszer csak valami nekidörgölőzött a lábának... Azonban amikor jobban szemügyre vette Emy-t azonnal elmosolyodott és megsimogatta a füle tövét. Alyson foxija jóval félénkebb volt, így ő elkerülte a látótávolságot,
Alysonnal egymásra néztünk, és lépteinket kicsit megszaporáztunk, és a srác padja felé sétáltunk, azonban egyedül maradtam, mert Alyson a megijedt kiskutyája összeszedésére indult.
- Kihez tartozol, hm? - simogatta mosolyogva Emy-t.
- Az enyém - szólaltam meg rekedtes hangon.
Felém fordította arcát, és gyorsan kikapta a fülhallgatót. Csak most vettem észre, hogy sötét tincseiben középen egy szőke is megbújik, ami különlegessé tette hajzatát. Arcai éles vonalai különleges karizmát adtak neki, amit tetéztek a mogyoró barnánál egy árnyalattal sötétebb szemei, amik csodálkozva néztek rám.
- Ne haragudj - köszörültem meg a torkom, és zavartan megigazítottam egy arcomba hulló hajtincsemet. - Még kicsi és túl kíváncsi - magyarázkodtam.
- Semmi baj - nevette el magát, megvillantva széles mosolyát. - Nagyon jó fej kiskutya.
- Igyekszem - tűrtem hátra még egy tincset nevetve.
- Az a lány mit csinál? - kérdezte Alyson irányába nézve, így én is odafordítottam a fejem.
Barátnőm a foxiját kergette, aki - mint mindig - megijedt az idegen dolgoktól, így nyilván Emy új barátjától is. Emlékszem, amikor Emy-t bemutattuk neki rögtön befutott a házába és két óráig nem jött ki onnan. Sajnos, most se hatott nála a jutalomfalat, így kicsit vicces látványt keltett, ahogy Alyson fut az alig húsz-harminc centis kutya után.
- Hosszú lenne elmagyarázni - néztem rá sajnálkozva, jelezve, hogy ezt nem könnyű szavakba önteni.
- Értem - bólintott mosolyogva, majd visszafordult a kutyámhoz, aki boldogan vette a simogatást. Mivel nagyon úgy néz ki, hogy egy darabig nem tűnünk el innen, ha Tricken múlik, helyet foglaltam én is a padom, kellő távolságra Tőle. Egy pillanatra elvette a tekintetét Emyről és elmosolyodott a tettemre, majd visszafordult a rottweilerhez.
- Új vagy erre? - kérdeztem megszüntetve a kínos csendet.
- Felvehetem? - mutatott Emyre, nem is foglalkozva a kérdésemmel.
- Ha hagyja magát - adtam meg az engedélyt mosolyogva.
Lehajolt és óvatosan felemelte a kiskutyát, aki ezután két első lábával a mellkasát támasztotta, a hátsókkal pedig a jobb combján állt.
- Vigyázz, lehet, hogy összepiszkol! - figyelmeztettem aggódva.
- Nem zavar - rázta meg a fejét. - Egyébként két napja költöztem ide - válaszolt a nemrég feltett kérdésemre.
- Mi vett rá erre? - kérdeztem, mert nem nagyon hiszem, hogy bárkit is vonzana ez a hely.
- Szerintem szép hely, megtetszett. És nem messze dolgozok innen, de nem szeretem a zajos nagyvárosokat - mesélte.
- Hát akkor jó helyre jöttél, mert itt nem történik semmi - nevettem.
- Ugyan már. Mégis hol látsz egy vörös hajú lányt, aki egy foxit kerget egy csont alakú jutalomfalattal? - kérdezte mosolyogva.
- Ez ilyen felemelő élmény? - nevettem fel, hisz én szinte mindennap átélem ezt.
- Én szeretem a vidéki életet - vonta meg a vállát. - Sokkal nyugisabb, mint a nagyvárosban.
- Honnan jöttél?
- Londonból - felelte. - És te mindig itt éltél?
- Alig tettem ki innen a lábam - bólintottam.
- Egyébként Zayn vagyok - mutatkozott be.
- Én pedig... - kezdtem bele, de félbeszakítottak.
- Hilary! Sikerült! - kiáltott fel örömébe Alyson és felkapta a kutyáját, aki szinte egészben lenyelte a jutalomfalatot.
- Hilary - bólintottam Zayn felé nevetve.